HÍREK : Újabb szabály...újabb jutalom |
Újabb szabály...újabb jutalom
2008.09.13. 15:29
Többször is írtunk már arról, hogy miként alakította ki a Barcelonánál Josep Guardiola a szabályokat, a rendszert, melyet követnie kell a játékosoknak minden körülmények között. Ezúttal két további tényezőről esik majd szó, melyek közül az egyik a játékosok egyéni reklámforgatásaival foglalkozik, a másik viszont már a jutalmazási, motiválási rendszer része, a közös vacsorázás bevezetése, ha a gárda folyamatosan jól teljesít.
Egy olyan nagy klubnál, mint a Barcelona, ahol tulajdonképpen majd minden játékos sztárnak számít valahol, igen gyakoriak a különféle reklámforgatások akár egyes játékosok meglévő szponzorai számára, akár soron kívüli megkeresések esetében. A korábbi években viszont ezek a kötelezettségek sok esetben károsak voltak egyes játékosok teljesítményére, hiszen volt olyan eset is, hogy egy mérkőzés napján kellett egy csapattagnak megjelennie valamilyen forgatáson.
Ez történt több beszámoló véleménye szerint a Sevilla ellen játszott 2006-os Európai Szuperkupa döntő előtt is, amikor Ronaldinhónak éppen a meccsnek helyt adó Monacóban akadt teendője a szponzoraival a találkozó napján. A meccsen aztán a Sevilla dominált és győzött 3-0-ra. Guardiola elképzelései szerint ez nem maradhat így, a játékosok nem jelenhetnek meg egyetlen reklámforgatáson sem a mérkőzések előtti 48 órás időszakban. Azokban a periódusokban pedig, amikor le lehet bonyolítani ezeket az eseményeket, a klub egyik alkalmazottja elkíséri az érintett játékost, hogy a hazaérkezés ne húzódjon el időben a szükségesnél jobban.
Ez tehát egy újabb szabály, mely segíthet abban, hogy a mérkőzések előtt mindenki csak a jó eredmények elérésére koncentráljon.
Azokra a mérkőzésekre, melyek bizonyos esetekben ingyen vacsorát érhetnek az egész keret számára Guardiola saját prémium rendszerében. A fiatal edző már a Barcelona B-nél bevezette azt a rendszert, hogy ha a csapat az egymást követő harmadik meccsét is megnyerte, akkor minden játékost és edzőt, valamint a kiszolgáló személyzet tagjait mind elvitte vacsorázni egy előkelő étterembe, a számlát pedig egyedül ő fizette.
A felállás annyiban módosul az első csapat esetében, hogy Puyoléknak már négy meccset kell nyerniük zsinórban ahhoz, hogy a meghívás álljon, de ez is azt bizonyítja, hogy a vezetőedző bízik a játékosaiban, valamint nem szeretne elszegényedni minden harmadik meccs után... Talán egy kívülálló számára úgy tűnhet, egy ilyen vacsora nem motiválja azokat a játékosokat, akik több millió eurót keresnek évente, de itt sokkal inkább az-az értékes az érintetteknek, hogy együtt szórakozhatnak azokkal, akikkel egyébként csak dolgozhatnak. Az ilyen vacsorákkal alakulhat ki igazán a közösségi szellem, arról nem beszélve, hogy mindenkiben ott motoszkálhat a lehetőség három megnyert meccs után, hogy gyerünk, nyerjünk megint és menjünk el együtt vacsorázni, ráadásul ingyen.
A B csapat példájából kiindulva ráadásul az ilyen helyzetek az öltözői hangulatot is földobhatják, hiszen három győztes meccs után óhatatlanul előkerül a téma az öltözőben, és előkerülnek az olyan zrikálások az edző felé, mint hogy „Mester, készítheti a pénztárcáját."
Az elképzelés célja persze nem az, hogy mindenki jóllakjon végre egy előkelő étteremben, csupán annyi, hogy a csapat még egységesebb legyen, a hangulat révén pedig tényleg hasonlítson a keret egy jó családhoz.
|