HÍREK : Barca-Valencia 4-0 |
Barca-Valencia 4-0
2008.12.07. 11:47
A Barca ismét messze felülmúlta aktuális riválisát, Villának és kompániájának gyakorlatilag reménye sem lehetett arra, hogy ezen a meccsen ne hazai siker szülessen. Samuel Eto’o hiányában sem volt gólínség a Camp Nouban, mely végre nagyjából megtelt, Thierry Henry pedig mesterhármassal hallgattatta el a kritikusait.
A Sevilla elleni 0-3 már sok önbizalmat adhatott Pep Guardiola legényeinek, akik nem tétlenkedtek sokáig ezúttal sem. Az együttes kezdőjében Henry és Messi mellett Hleb játszhatott még támadóként, a középpályán Gudjohnsen jutott szóhoz Xavi mellett, a védelembe pedig visszatért a sérülése után Eric Abidal.
Főleg ezeket a döntéseket illik kiemelni a kezdőt illetően, a meccsről pedig lassan beszámolhatnánk úgy is, hogy lemásoljuk valamelyik korábbi bajnoki krónikáját, mivel a gárda mezőnyben mutatott játéka továbbra is zseniális, a látványosságra senkinek nem lehet egy szava sem, és általában a gólszerzés sem marad el ezzel párhuzamosan. Xavi ezen az estén már a 2. percben betalálhatott volna, hiszen egy védelmi hibát kihasználva lőtt egy kapufát, és ezt követően ugyan egy darabig megúszta a gólt a Valencia, a játékból érezni lehetett, hogy sokáig nem húzza a fehér mezes együttes. A 19. percben Touré mesteri előreívelésére Henry csapott le, aki egy elegáns emeléssel tudta mattolni Renan kapust. Nem kellett sokáig böjtölni a második gólra várva sem: A 28. percben egy briliáns labdakihozatal után Alves indította Hlebet, ő kiválóan készítette le a játékszert Henrynak, a francia pedig ezúttal sem hibázott, a hálóba vágta a labdát.
A Valencia lélekben ekkor már erősen megtépázott volt, s ha az egyébként visszafogottabban játszó Leo Messi kicsit szerencsésebb a szünetet megelőző percekben, akár három góllal is elhúzhatott volna a hazai együttes. Ez a harmadik találat viszont csak idő kérdése volt, mert a 46. percben egy sokáig vitatott, ám teljesen szabályos labdaszerzés után Xavi indította a tizenhatos jobb oldalán Daniel Alvest, aki elszáguldott a szélen, majd ki is lőtte a hosszú sarkot. Ezzel az utolsó szög is bekerült a Valencia koporsójába, a meccs további szakasza már inkább csak formalitás volt.
Emery edző fiai ekkor már főként csak szabálytalanságokkal vétették észre magukat a zöld gyepen, a Barca mindeközben tovább akciózott, s idővel a negyedik gólját is meglőtte. Történetesen ebben a gólban is részt vett a meccs két legjobbja (Henry és Alves), Dani Alves indította ugyanis a támadást, Bojan Krkics az alapvonalnál cselezgetve megoldotta a szituáció nehezét, majd a középre adását Henry gond nélkül továbbította a kapuba.
Ezen felül is sok helyzete volt még azonban a Barcelonának, mely akár nyerhetett volna még nagyobb arányban is, persze ezért nem fognak keseregni a meccsre kilátogató nézők. Apropó nézők, az idei szezonban jelentős fölénnyel dőlt most meg a csúcs a nézőszámot tekintve, 82.889 fizető szurkolót regisztráltak, eddig a 75 ezer volt a rekord az Atlético elleni bajnokiról.
Az újabb bajnoki sikerrel a Barcelona tovább növelte az előnyét a bajnoki tabellán, mivel a Villarreal csak egy pontot tudott megmenteni a maga számára hazai pályán a Getafe ellen (3-3), Guardiola edző legényei pedig jókora önbizalommal várhatják az egy hét múlva esedékes Real Madrid elleni szuperrangadót.
|