FC Barcelona

MENÜ

 

A szponzorok

Nike
Coca Cola
Coca Cola
Telefónica
TV3
Estrella Damm
La Caixa

 

Bejelentkezés

Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Kód

 

KIEMELT PARTNER

 

HÍREK

HÍREK : "Döntő hónap lehet"

"Döntő hónap lehet"

  2009.01.02. 11:28

Gerard Pique még a tegnapi nap folyamán állt az újságírók elé, és több témát is érintve beszélt a csapat jelenlegi helyzetéről. A fiatal játékos beszélt az elkövetkező erőltetett menetről, a célkitűzésekről, csapattársairól, valamint saját vágyairól is.


Pique nem akármilyen évet tudhat a háta mögött, hiszen tavasszal Angliában és Európában is csúcsra ért a Manchester Uniteddel, majd ezt követően visszatért nevelőegyesületéhez az F.C.Barcelonához, ahol egyelőre élvezi Pep Guardiola mester bizalmát. A Barça hármasa számára a bajnoki cím az „elsődleges feladat", hiszen ezzel a csapat bizonyíthatná, hogy ebben a szezonban a legjobb volt Spanyolországban. Mint ismeretes a gránátvörös-kék egylet az első helyen vonult téli pihenőre a Sevilla (tíz pont hátrány), az Atlético Madrid és a Valencia (11-11 pont hátrány) előtt. Amennyiben Xaviéknak sikerül átmenteni 2008-as formájukat úgy elképzelhető, hogy január végére ez az előny tovább nőhet, hiszen a Barça papíron könnyebb ellenfelekkel mérkőzik, míg közvetlen riválisai közül jó néhányan egymással vívnak rangadókat. Erre a tényre hívta fel Pique is a figyelmet: „Ha folytatni tudjuk, amit elkezdtünk, akkor nyerhetünk a következő meccseken is - mondta a fiatal védő, majd hozzátette: és ez által közelebb kerülhetünk a Liga megnyeréséhez. Ebben az is segíthet nekünk, hogy üldözőink majd egymással mérkőznek. Kulcsfontosságú hónapnak nézünk elébe." - összegzett Pique. Ugyanakkor nem győzte hangsúlyozni, hogy nem szabad elfeledkezni a már említett üldözőkről és egy percig sem szabad hátradőlni. Igaz, hogy a Real Madrid jelenleg csak az ötödik helyen szerénykedik 12 egységgel lemaradva a Barça mögött, Pique mégis Juande Ramos legénységét tartja a legveszélyesebbnek. Ez egyfelől érthető is, hiszen mégiscsak a címvédőről beszélünk, így nem túlzás kijelenteni, hogy a „Real Madrid a legfőbb rivális" még jelen helyzetben is. Természetesen a védő beszélt a többi sorozatról is, ám szerinte például a Bajnokok Ligájának megnyerése „csak" a bajnoki cím „csodás kiegészítése" lenne, amivel igazán „történelmivé válna az év".

A napokban Samuel Eto'o ismételten felhívta magára az újságírók figyelmét, ezúttal azonban nem botrányos viselkedésével, hanem épp a csapattal szembeni alázatosságával. A Barcelona Európán kívüli játékosai ugyanis hosszabb pihenőt kaptak, ám Eto'o már hamarabb edzésre jelentkezett Guardiola mesternél. Majd Eto'o példáját követve Keita is idő előtt edzésbe állt. Pique szerint ebben „semmi különös sincs" és azt mutatja, hogy „mekkora összetartás van ebben a keretben, és, hogy milyen jó a hangulat".

Végezetül Piquet Xavi és Sergi Busquets hosszabbításáról kérdezték. „Ez nagyon örömteli hír számomra. Mindketten sokat tettek már a Klubért, azért a Klubért, amelyből majd egyszer szeretnék visszavonulni." - beszélt egy kicsit saját vágyairól is a védő.

 

Hírújság

  
 
"HÍREK" PONTBAN FOLYAMATOSAN TÁJÉKOZTATLAK BENNETEKET A BARCELONAI 
  HÍREKRŐL IS.
 
EZENKÍVŰL AZ "ÁTIGAZOLÁSI HÍREK PONTRA KATTINTVA 
 A FRISS ÁTIGAZOLÁSOKRÓL IS 
 HÍRT KAPTOK!VAN 
 FENN AZ OLDALON LEGALÁBB 60 VIDEÓ, DE EZEKET CSAK(!) REGISZTRÁLT FELHASZNÁLÓK 
 ÉRHETIK EL!

 

 Ha van bármilyen ötleted, kérésed, megállapításod, akkor írjál nyugodtan a kelementamas@
 freemail.hu e-mail címre!
 

  SZÓRAKOZÁST
  AZ OLDALHOZ!

 

Bajnoki tabella

1. BARCELONA 75p.
2.
R.Madrid 69p.
3.
Sevilla 57p.
4.Valencia 49p.
 

 

 

Góllövőlista

1.Luis Fabiano/16 
2.Diego Milito/14
3.V. Nistelrooy/12
4.Raúl/11

 

Szavazás

Melyik csapat nyeri a spanyol labdarúgó-bajnokságot?

Barcelona
Real Madrid
Sevilla
Espanyol
Atlético Madrid
más
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Népszámlálás

Indulás: 2005-11-26
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!